Szponzoraink

Athearn blue box modellek

Az amerikai modellezők számára az Athearn blue box modellek olyanok, mint Kelet-Európában az NDK-s Piko modellek: ismertek, alapvetőek, elterjedtek, hiszen több, mint 50 éven át voltak gyártásban, közel változatlan formában.

Sőt, Athearn RTR (Ready to Run) márkanév alatt (az Athearn Genesis mellett) egyes modellek a mai napig kaphatók, amelyek kasznija mérethelyes.

Az 50 év alatt a kezdetektől gyártott modellek történtek apróbb változtatások, például a hajtásban, valamint a kaszni

de az utolsó 10-20 évben készült új mozdonyokat leszámítva, egyes jellegzetességeket mindvégig megtartottak.

Csak H0, kocsik és mozdonyok. Sok dummy kivitel, festetlen kivitel.

Mozdonyok hajtása

Az első néhány (?) modell először még gumis hajtással készült, majd áttértek a fogaskerekes hajtásokra. A korai fogaskerekes hajtások még fém forgóvázmaszkkal készültek, a kerékpárok külső csapágyazásúak voltak, amihez egy-egy rézbetét volt beütve a maszkba belülről. Ezen forgóvázak alkatrészei eltérnek a későbbi, alapvetően műanyag konstrukciók alkatrészeitől (kerékpárok, fogaskerekek).

A motorok terén is voltak változtatások, de mára a nagyon régi motoros modellek rendkívül ritkák.

Mozdonyok külseje

Az utolsó 10-20 évben tervezett (új) modelleket leszámítva számos keskeny géptéres mozdony géptere szélesebbre készült, mivel régen nem állt rendelkezésre megfelelően kis motor.

Mérethelyes géptér szélességű modellek:

    blue box RTR
EMD SW7 cow és calf kivitelben is igen a fülke ajtajának alsó üvege gyárilag hiányzik,
korlátok: fém
még nincs? -
EMD SW1500   igen korlátok: fém igen korlátok: műanyag
EMD CF7 korábban Railpower gyártmány - - igen korlátok: műanyag
EMD F7A, F7B* mindkét kivitel korlátok nélküli, feljavító készletek kaphatóak (ablakok is) igen gyárilag ablakok nélküli igen  
EMD GP35 korábban Railpower gyártmány, a régit felváltó kaszni volt de nem mérethelyes kasznis,
korlátok: fém
igen korlátok: műanyag
EMD GP38-2   igen korlátok: fém igen  
EMD GP40-2 kései blue blox modell igen korlátok: műanyag igen korlátok: műanyag
EMD GP50          
EMD GP60          
EMD GP60B          
EMD GP60M          
EMD SD38          
EMD SD40       igen  
EMD SD40-2          
EMD SD40T-2          
EMD SD45-2          
EMD SD45T-2          
EMD F45, FP45*   igen korlátok: fém nincs Genesis szériában van újra
EMD SD50          
EMD SD60          
Alco PA-1, PB-1 fém forgóváz maszkos, korai modell, külső csapágyazású kerékpárokkal igen   - -

* Nem keskeny gépteres típus, a probléma eleve nem érinti.

Nem mérethelyes (széles) géptér szélességű modellek, csak blue box széria:

EMD GP7 alias "GP9", 1957-től gyártva
EMD GP30  
EMD GP35 régi, saját szerszámos kaszni, levehető fülke tetőről felismerhető
EMD SD9  
EMD SDP40  
EMD SD45  
GE U28B  
GE U30B  
GE U33B  
GE U28C  
GE U30C  
GE U33C  
FM H24-66 fém forgóváz maszkos, korai modell, külső csapágyazású kerékpárokkal
DDA40X  

GP15 - régiben ritka, volt a kezemben, de nem emlékszem

GP9 - igen

GP7 - igen

 

SW1500 - igen ?

 

Baldwin S-12 - ?

GP15 - régiben ritka, volt a kezemben, de nem emlékszem

SW1500 - igen ? Az abból készült calf széles, így valószínűleg Igen

 

 

FM H24-66 - igen

 

 

Non-Widebody Athearns:
SW7
SW1000
SW1500
MP15AC
RS3 ex-MDC
SD70/SD70I
SD70MAC
SD75I/SD75M
Train Master
C44-9W
AC4400